Borulékony féligazságokat tartalmazó történelmi mítoszok előállításában, a régió (Szopó-Európa) többi nemzetéhez hasonlóan kiemelkedő gyakorlatunk van. A trianoni szerződés ilyen mítoszokban többnyire központi helyre kerül. A területi rendezés, amelynek a végeredménye a magyar állam politiai és gazdasági eljelentéktelenedése, valamint a megállapított határokon kívül rekedt magyarság súlyos elnyomatása volt, ezekben a mítoszokban általában központi szerepet kap.

Trianon ugyanis megkerülhetetlen öröksége a magyarságnak, egyike azoknak a témáknak, ahol az ideológiai szekértáborok nem homlokegyenest különböző véleménnyel bírnak. Trianon egy tragikus pillanat a magyar nemzet történetében, a békeszerződés maga pedig tényleg szégyenletesen igazságtalan. Egy dolgot azonban le kell szögeznünk: igazságtalansága mellett sajnos teljesen érthető és kiérdemelt is. Igazságtételért ezért sajnos kár hőbörögnünk. Mi csináltuk a szart és nekünk kéne kimászni belőle valahogyan.

"Amit Drága Jézus Urunk egy személyben felvállalt, azt a Magyar Nép vállalta ország szinten. (...) Ezt vállalta a csodálatos Magyar Lélek, ennek következménye lett Trianon. (...) a Magyar Népet keresztre feszítették és az Úniós csatlakozásnál sírba tették."

Ezt, és a magyar nép isteni erejét (ami 618) tudhatjuk meg egy ezoterikus honlapról, és ez még csak nem is kirívóan ostoba vélemény, elég, ha a Magyarok Világszövetsége jut az eszünkbe. A magyar köztudatban Trianon az ártatlan magyar nép ellen elkövetett merénylet, ahol a magyarok felemelkedésétől rettegő nyugatiak a fellázadt szolganépek segítségével, aljas szándékból tönkreteszik az országot. A Tanácsköztársaságnak köszönhetően a kommunisták és a zsidók sem maradnak ki a sztoriból, ők a világösszeesküvés által közénk ültetett belső árulók.

És akkor most tessék kinyitni egy történelemkönyvet.

Amikor a magyarok egy kis pozíciót tudtak kibalhézni maguknak a Habsburg államalakulatban, egyből a "helyükre" rugdosták a nemzetiségeket. Tessék emlékezni a dicsőséges '48-as szabadságharcra, a gonosz Jellasics-csal, meg az Erdélyben vasvillát ragadó oláhokkal. A román felkelés kivégzett vezéralakjai ma Romániában nemzeti hősök (vö: aradi tizenhármak).

A kiegyezés után, amikor teljesen nyilvánvalóvá volt a nemzetiségek ébredező nacionalizmusa, a magyarság még mindig a durva asszimilációt pártolta, a nagy civilizátor szerepében tetszelegve. A kiegyezés után aláírt nemzetiségi törvény mindenben megfelelt a kor szokásainak és szellemének, egyetlen apróságtól eltekintve: olyan Magyarországon hagyta figyelmen kívül a nemzetiségek politikai jogait, ahol a magyar nemzet maga kisebbségben volt.

A millenniumi ünnepségsorozatra, ahol Magyarország meg óhajtotta mutatni a világnak, hogy van olyan faszagyerek, mint a felvilágosult Nyugat, azokat a nemzetiségeket, akikkel együtt raktuk össze az országot, sikerült elidegenítenünk magunktól. Tömegbe lövetés, politikai jogokat követelő prominensek lecsukatása, ilyesmik.

Ezek után nem lehet elvárni semelyik nemzetiségtől, hogy szeretett bátyjaként tekintsen a magyarságra. És azt sem lehet elvárni párszázéves nemzetektől, hogy "normálisan" kezeljék a "magyar ügyet", ha mi, a kialakult államiságunkkal és jóval relevánsabb történelmi múltunkkal ugyanerre nem voltunk képesek velük szemben.

Apponyi Albert három nyelven, "utolsó szó jogán" elmondott beszéde sajnos ugyanerről az arroganciáról tanúskodik.
A szomorú helyzet az, hogy teljesen érthető mértékben basztak ki velünk. A határok mentén levagdalt többségi magyar területek az agresszív nemzetiségi politikánk, az értelmetlen történelmi "jogaink" lobogtatása és a vesztes pozíciónk kontójára írandók, a legjobban fájlalt Erdélyt pedig kettéoszthatatlanná tette a román-magyar keveredés jellege. Az etnikai megoszlást ábrázoló ún. "Vörös Térkép", amit a magyar fél vitt Versaillesba, a manipulatív térkép tökéletes példája, és a puszta léte tönkrevágja az "igazságosnak hitt Nyugat elé becsületes szívvel odaálló magyar ember" mítoszát.

Megérdemeltük, bassza meg.

Térjünk vissza a jelenre. Az elcsatolt területekből egy zsebkendőnyit nem fogunk soha "visszakapni" senkitől, nem is lenne értelme, ugyanis az ott élő magyarok többsége legalábbis kettős identitású. És ezzel nincs is semmi baj. A századforduló Magyarországának nemzetiségei is túlélték a kétnyelvűséget. Építkezni kell, és nem azon hőzöngeni, hogy lesz még magyar falu Bukarest.

Konstruktívan kell pénzt nyomni a Magyarországon kívüli magyarságba, hogy legyen jövőjük. Méghozzá olyan jövőjük, ahol kisebbségként fognak élni, ezen nem lehet változtatni.

Két dolgot kell észben tartani: inkorrekt módon berángatni a határon túli magyarságot a belpolitikába tilos, még a Fidesznek is, és szintén tilos hülyeségekkel hergelni a környező államokat. A még éldegélő irredenta hagyományok kiirtásával szükségszerűen lejjebb fog hagyni a magyarellenesség. Más lehetőségünk úgysincs, mert egy kártya sincs a kezünkben.

Minden magyar embernek éreznie és értenie kell, hogy a közös múltat nyerő helyzetből elbasztuk, a vesztes pozíciójából pedig nincs más esélyünk a közös jövőnél. Tegyük hozzá, helyzettől függetlenül ez az egyetlen jó megoldás. A románoknak és a szlovákoknak is le fog esni a tantusz, hogy a kultúrák keveredése alapvetően egy jó dolog, és azokból a román és szlovák területekből, ahol jelentős magyar kisebbség él, úgy lehet a legjobbat kihozni mindenkinek, ha  speciális területeknek speciális lehetőségeket biztosítunk (hadd ne mondjam: részleges autonómiát).

Nem akarok én magyar Erdélyt, mert nincs értelme, nem lehetséges, nonszensz. Olyan Erdélyt szeretnékk, ahol magyarok és románok közösen csinálnak egy kurva jó jövőt és aztán elmennek berúgni. Hasonló jókat kívánok a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és burgenlandi (ők megvannak még egyáltalán?) magyaroknak, innen, Budapestről.