Én vagyok az a srác

Mint azzal a többség valószínűleg tisztában van, az Idoru nemrég, hogy is mondjam, újrafogalmazta önmagát. Elég necces dolog lecserélni egy félunderground zenekarban az énekest a név megtartása mellett (hirtelen a Xiaoxin és Anthony Green ugrik be), az Idoru esetében azonban Bödecs András frontemberrel együtt a teljes ritmusszekció - Mohácsi Matyi basszer & Szabó Laci dobos - is távozott a felállásból.

Mint az ismeretes, az Idoru két megmaradó eredeti tagja (Szalkai Tibor és Big) még a Newbornban tolta annak idején, az európai hardcore hangzást forradalmasító zenekar kettéválása után (zenészek új énekessel = Idoru, Jakab Zoli új zenészekkel = Bridge to Solace) a színtéren érthetően nagy dolgokat vártak az Idorutól.

"Nagy a valószínûsége a feloszlásnak, ha egy ilyen meghatározó „energiaforrás” kerül ki a társaságból" - Szalkai Tibor a torzo.hunak 2005-ben, Ács Máté korábbi basszusgitáros kilépésekor

Egy 2003-as EP és a 2005-ös debüt (Brand New Way Brand New Situation) egy érdekes zenei megoldásokkal operáló gyors, dallamos hardcore zenekart vetített előre. Egy újabb EP és a 2007-es Monologue azonban egy másik irányt mutatott fel: Szalkai félelmetesen technikás és meglepően egyedi gitárjátéka és Bödecs szintén jellegzetes énekstílusa, a zenésztársak feszes produkciójával együtt egy roppant érdekes megfejtést kínált a poszt-hardcorera. A késő '90-es évekre alterrockhoz forduló amerikai hardcore hősökhöz (Rival Schools) hasonlóan kiállásokkal tördelt, húzós darálásokkal, fura ritmusképletekkel dolgozó Idoru volt annyira jó zene, hogy az eredeti színtéren is népszerű tudjon maradni, miközben a Monochrome klipjét játssza a magyar MTV.

Az Idoru valahol beérkezett, Japán turné Ignitteal és nélkülük, Misfits turné, airtime a zenetévén, és egy olyan kiforrott hangzás, ami már csak azt kívánta volna, hogy továbbra is írjanak olyan zseniális számokat, mint a Refused Day by Day. Ekkor azonban jött a baj, és a bajt bizony Szalkai Tibornak hívták.

A 2009-es Face the Light először is iszonyatosan gyenge lett. Szalkai témái uralják az egész anyagot, ami a gitáros kétségbevonhatatlan zsenialitása ellenére sem tett jót a dinamikának.

"Az történik ugyanis, hogy csak akkor derül ki, hogy ez már a második szám, amikor az ember a lejátszóra tekint, máskülönben azt hinné, hogy sima váltásról volt szó." A Quart.hu kritikájából

Az önmagát zenekarvezetőnek deklaráló gitáros kívülről nehezen láthatóan, de meglehetősen diktatórikus módszerekkel üzemeltette a zenekart, azonban ez 2009-re kezelhetetetlenné vált. Én úgy vélem, a túlzott szalkaiközpontúság zeneileg is visszaütött, de a teljesen eltérő jövőképek emberileg szedték szét a csapatot. Szalkai pénzt akart csinálni az Idoruból, amit, akármennyire jó zenével is, de a korábbi underground hozzáállással nem lehetett.Ezután borult ki a bili. Szalkai kvázi kirúgta Mohácsi Matyit, mire a két másik tag is bejelentette távozási szándékát.

"Az Idorunak sosem voltak súlyos anyagi problémái, mert egész évben szétkoncerteztük magunkat, turnéztunk külföldön és itthon is az elmúlt években. (...) Persze, hogy nem lett volna rossz dolog elrakni egy kis pénzt koncertek után és inni pár sört a bevételből, de ezt SOHA nem tehettük meg, mert mindig ki kellett fizetni valamit. (...) A belefektetett munka es energia egy underground zenekarban nem feltétlenül a pénz formájában nyilvánul meg szerintem. Az, hogy a világ különböző részein tudtunk turnézni, olyan helyeken, amiről csak álmodik az ember, hogy eljut valaha, olyan zenekarokkal is akár, amikre felnőttünk, vagy mai kedvenceinkkel...mi ez, ha nem az évek ota befektetett energia es munka gyümölcse?" - Bödecs András a Punk Portál fórumán

A zenekar többsége a mainstream és a gazdasági sikerért nem szeretett volna kompromisszumot hozni, ami érthetően borzalmas hangulatot teremtett. Jártam lenn egy próbán még tavasszal, nem sorolom életem legkellemesebb élményei közé.

Őszintén, nem akarok ebből a szempontból pálcát törni Szalkai Tibor felett. Egyáltalán nem tartom etikátlannak, ha valaki az undergroundnak áldozott idejéből és energiájából szívesen látna valamilyen materiális visszaigazolást is. Két dolog azonban nagyon valószínű.

Ha az infóim helyesek, az új szövegek magyarok lesznek, ami egy technikás poszthardcore zenekarba egyszerűen nem fér bele, vagyis a következő produkció kizárólag a súlyos poposodással tudja majd megelőzni a szétesést. Innentől kezdve játszhat bármilyen korrekt zenét az Idoru, innentől engem nem érdekel.

A másik megállapításom, hogy Szalkai, akit én a néhány találkozásunk alapján rendes fickónak könyveltem el, egyáltalán nem az, és ennek köszönhető, hogy ezt a meglehetősen szókimondó cikket, ami már nyár óta érik, meg mertem írni kívülállóként.

"Andrással meg az a helyzet, hogy még mindig nem tudott kinőni a gyerekkori beleszarós punkrock önmagából."- Szalkai Tibor a Shock magazinnak

A "zenekarvezetőként" leadott interjúi a kilépett tagoknál a számjegyközpontú zenefelfogás és hasonló kevéssé szimpatikus kijelentések miatt verték ki a biztosítékot. Engem ez nem zavar, azt azonban elfogadhatatlannak tartom, ahogy a zenésztársairól beszélt. Az Idoru korábbi felállása éveket játszott együtt, és ha Szalkai az Idoru brandből végül pénzt is csinál, az nem kis részben Bödecséknek lesz köszönhető. Már csak ezért sem tehetné meg Szalkai Tibor, hogy Mohácsi Matyit egy interjúban tolerálhatatlanul link alakként jellemzi.

Az új felállás már túl van a legelső néhány koncertjén, a Punk Portálon egy egyoldalú, de így is sokatmondó beszámolót olvashatunk Szalkai & co. érdi jelenéséről.

"Olyan, mintha a Wembleyben lennénk, (...) geci sokan vannak" - Szalkai Tibor udvariasan köszönti Érd városát

A többiekről: Mohácsi Matyi és Szabó Laci a Grand Mexican Warlock progrockprojekt beindításán fáradozik, ahol Laci végre gitározhat, Matyi eközben folytatja a zseniális Shell Beachet. Bödöcs Andris jövőjében még ő sem biztos, Amerikába költözését fontolgatja.

Vonjuk le az EP-választás eredménynek tanulságait, mert a tanulság az mindig jó (az elejére meg egy prognózist is biggyesztettem). A bejegyzés alapjául egy rakás cikk, de főleg a területi eredményeket elemző Index-cikk szolgált.

Összprognózis: Előrehozott választások nem lesznek, ezt már közölte az MSZP. Náluk és az SZDSZ-ben súlyos belharcok várhatóak, erős emberek feszülnek majd egymásnak a háttérben, platformvillongások, ilyesmi. Ha szerencsénk van, végre nekiállnak a ballib mezőny teljes átdarabolásának. A Fidesznek a következő évben elég lenne féljáraton ugrálnia, de az óriási adrenalinfröccsel pofán öntött Jobbik 200%-on fog pörögni, Orbánéknak pedig erre lépniük kell majd valamit. A Jobbik sikerének két fő bázisa (a széljobb és a populizmusra fogékony kádáristák) ugyanis pont megegyezik azzal a két közeggel, ahol a Fidesz erősíteni tud, ezért sok függ a polgári párt taktikájától. Az MDF-től lagymatag, az LMP-től amatőr megmozdulások várhatóak majd, az oda nem figyelőknek valószínűleg nem viszik majd át az ingerküszöbét, az MDF stabil magjában, az LMP pedig univerzális üzenetében bízhat.

Fidesz (56%): Egyharmados részvétel mellett az 56% soknak tűnhet, de nem biztos, hogy elég egy kétharmadra hajtó pártnak. A szokásos Fidesz-retorikával (a Fidesz-kormány felé vezető 627. lépés) a szokásos Fidesz-szavazókat sikerült mozgósítani, ez nem egy nagy etvasz. Az MSZP-bázis támadható részét viszont nem nekik, hanem a Jobbiknak sikerült behúznia, a Jobbik így mindkét oldalról korlátozza a Fidesz terjeszkedési lehetőségeit. Kíváncsian várom, hogy mit találnak majd ki az okosok, én a nyugton maradást javasolnám. Ha egy baklövéssel nem tornásszák nagyon föl a Jobbikot, a jelenlegi pártstruktúrában a választási rendszernek köszönhetően borítékolható a Fidesz-kétharmad.

MSZP (17%): Botrány, bukás, világvége, de folytatják. Lendvai Ildikó abban bízik, hogy a most induló ún. szociális programmal megint megvesznek vagy kétmillió nyugdíjast, addig meg ellesznek valahogy. Hát nem. Az MSZP társadalmi támogatottsága összeomlott, ha megint elkezdik az osztogatást, mindenki a torkuknak fog ugrani. Kiút ebből nincsen, a megélhetési politikusok pedig utolsó vérig menő harcba fognak majd a megmaradó pozíciókért. Ha leesik nekik, hogy ez a busz már elment, remélhetőleg végre nekiállnak platformvonalak mentén szétdarabolni az MSZP-t.

Jobbik (15%): A nácik Európában vannak, és nem is kicsit. A Jobbik a felháborító közállapotok mellett annak köszönheti sikerét, hogy ki merte mondani a "cigány" szót. A Jobbik most ott ért el húsz százalék feletti eredményt, ahol sok cigány él a magyarok mellett, de ha valaki nem fogja ki a szelet a vitorlájukból, az elitellenes demagógiájukkal harmadik erőből nagyon gyorsan másodikká is válhatnak. Ne feledkezzünk meg a Fideszről sem, akik a szélsőjobbos szavazatok felszívása céljából hosszú éveken át dolgoztak azon, hogy a legrosszabb értelemben vett sovinizmus szalonképessé váljék Magyarországon. Itt igazából ők tudnak lépni és nekik is kell, már a saját érdekükben is.

MDF (5%): A Bokros-húzás bejött, örülhet Dávid Ibolya meg a Political Capital. A párt azonban süllyesztőre van ítélve, ha nem most, akkor 2014-ben.

LMP-HP (2,6%): Az LMP legnagyobb sikere a budapesti nemjobbos fiatalság SZDSZ előli elcsaklizása mellett az, hogy képes volt vidéken is megvetni a lábát. Ezzel a meglepően erős indítással és a vele járó lekesedéssel ott erősíthet, ahol a Jobbik: a szkeptikusok között.

SZDSZ (2,2%): Erdélyi Zsolt, az SZDSZ-kampányok egyszemélyes think tankje csúnyán elbaszta a mostanit a szokásos buzi-drogos-zsidó vonal egyáltalán nem liberális jellegű, arrogáns túlerőltetésével. Fodor felajánlotta a lemondását és ezzel az SZDSZ, mint a kisebbségek pártja megbukott. A változáshoz a Tóta W által is ajánlott Magyar Kapitalista Párt modelljét javasolnám, ehhez néhány ifjúszocit is be lehetne venni a buliba.

Munkáspárt (0,96%): Erről most tényleg kéne írnom valamit?

MCF (0,47%): Amíg faszfej vállalkozók akarnak politikusként megélni a cigányságból, addig itt nem lesz roma összefogás.

Borulékony féligazságokat tartalmazó történelmi mítoszok előállításában, a régió (Szopó-Európa) többi nemzetéhez hasonlóan kiemelkedő gyakorlatunk van. A trianoni szerződés ilyen mítoszokban többnyire központi helyre kerül. A területi rendezés, amelynek a végeredménye a magyar állam politiai és gazdasági eljelentéktelenedése, valamint a megállapított határokon kívül rekedt magyarság súlyos elnyomatása volt, ezekben a mítoszokban általában központi szerepet kap.

Trianon ugyanis megkerülhetetlen öröksége a magyarságnak, egyike azoknak a témáknak, ahol az ideológiai szekértáborok nem homlokegyenest különböző véleménnyel bírnak. Trianon egy tragikus pillanat a magyar nemzet történetében, a békeszerződés maga pedig tényleg szégyenletesen igazságtalan. Egy dolgot azonban le kell szögeznünk: igazságtalansága mellett sajnos teljesen érthető és kiérdemelt is. Igazságtételért ezért sajnos kár hőbörögnünk. Mi csináltuk a szart és nekünk kéne kimászni belőle valahogyan.

"Amit Drága Jézus Urunk egy személyben felvállalt, azt a Magyar Nép vállalta ország szinten. (...) Ezt vállalta a csodálatos Magyar Lélek, ennek következménye lett Trianon. (...) a Magyar Népet keresztre feszítették és az Úniós csatlakozásnál sírba tették."

Ezt, és a magyar nép isteni erejét (ami 618) tudhatjuk meg egy ezoterikus honlapról, és ez még csak nem is kirívóan ostoba vélemény, elég, ha a Magyarok Világszövetsége jut az eszünkbe. A magyar köztudatban Trianon az ártatlan magyar nép ellen elkövetett merénylet, ahol a magyarok felemelkedésétől rettegő nyugatiak a fellázadt szolganépek segítségével, aljas szándékból tönkreteszik az országot. A Tanácsköztársaságnak köszönhetően a kommunisták és a zsidók sem maradnak ki a sztoriból, ők a világösszeesküvés által közénk ültetett belső árulók.

És akkor most tessék kinyitni egy történelemkönyvet.

Amikor a magyarok egy kis pozíciót tudtak kibalhézni maguknak a Habsburg államalakulatban, egyből a "helyükre" rugdosták a nemzetiségeket. Tessék emlékezni a dicsőséges '48-as szabadságharcra, a gonosz Jellasics-csal, meg az Erdélyben vasvillát ragadó oláhokkal. A román felkelés kivégzett vezéralakjai ma Romániában nemzeti hősök (vö: aradi tizenhármak).

A kiegyezés után, amikor teljesen nyilvánvalóvá volt a nemzetiségek ébredező nacionalizmusa, a magyarság még mindig a durva asszimilációt pártolta, a nagy civilizátor szerepében tetszelegve. A kiegyezés után aláírt nemzetiségi törvény mindenben megfelelt a kor szokásainak és szellemének, egyetlen apróságtól eltekintve: olyan Magyarországon hagyta figyelmen kívül a nemzetiségek politikai jogait, ahol a magyar nemzet maga kisebbségben volt.

A millenniumi ünnepségsorozatra, ahol Magyarország meg óhajtotta mutatni a világnak, hogy van olyan faszagyerek, mint a felvilágosult Nyugat, azokat a nemzetiségeket, akikkel együtt raktuk össze az országot, sikerült elidegenítenünk magunktól. Tömegbe lövetés, politikai jogokat követelő prominensek lecsukatása, ilyesmik.

Ezek után nem lehet elvárni semelyik nemzetiségtől, hogy szeretett bátyjaként tekintsen a magyarságra. És azt sem lehet elvárni párszázéves nemzetektől, hogy "normálisan" kezeljék a "magyar ügyet", ha mi, a kialakult államiságunkkal és jóval relevánsabb történelmi múltunkkal ugyanerre nem voltunk képesek velük szemben.

Apponyi Albert három nyelven, "utolsó szó jogán" elmondott beszéde sajnos ugyanerről az arroganciáról tanúskodik.
A szomorú helyzet az, hogy teljesen érthető mértékben basztak ki velünk. A határok mentén levagdalt többségi magyar területek az agresszív nemzetiségi politikánk, az értelmetlen történelmi "jogaink" lobogtatása és a vesztes pozíciónk kontójára írandók, a legjobban fájlalt Erdélyt pedig kettéoszthatatlanná tette a román-magyar keveredés jellege. Az etnikai megoszlást ábrázoló ún. "Vörös Térkép", amit a magyar fél vitt Versaillesba, a manipulatív térkép tökéletes példája, és a puszta léte tönkrevágja az "igazságosnak hitt Nyugat elé becsületes szívvel odaálló magyar ember" mítoszát.

Megérdemeltük, bassza meg.

Térjünk vissza a jelenre. Az elcsatolt területekből egy zsebkendőnyit nem fogunk soha "visszakapni" senkitől, nem is lenne értelme, ugyanis az ott élő magyarok többsége legalábbis kettős identitású. És ezzel nincs is semmi baj. A századforduló Magyarországának nemzetiségei is túlélték a kétnyelvűséget. Építkezni kell, és nem azon hőzöngeni, hogy lesz még magyar falu Bukarest.

Konstruktívan kell pénzt nyomni a Magyarországon kívüli magyarságba, hogy legyen jövőjük. Méghozzá olyan jövőjük, ahol kisebbségként fognak élni, ezen nem lehet változtatni.

Két dolgot kell észben tartani: inkorrekt módon berángatni a határon túli magyarságot a belpolitikába tilos, még a Fidesznek is, és szintén tilos hülyeségekkel hergelni a környező államokat. A még éldegélő irredenta hagyományok kiirtásával szükségszerűen lejjebb fog hagyni a magyarellenesség. Más lehetőségünk úgysincs, mert egy kártya sincs a kezünkben.

Minden magyar embernek éreznie és értenie kell, hogy a közös múltat nyerő helyzetből elbasztuk, a vesztes pozíciójából pedig nincs más esélyünk a közös jövőnél. Tegyük hozzá, helyzettől függetlenül ez az egyetlen jó megoldás. A románoknak és a szlovákoknak is le fog esni a tantusz, hogy a kultúrák keveredése alapvetően egy jó dolog, és azokból a román és szlovák területekből, ahol jelentős magyar kisebbség él, úgy lehet a legjobbat kihozni mindenkinek, ha  speciális területeknek speciális lehetőségeket biztosítunk (hadd ne mondjam: részleges autonómiát).

Nem akarok én magyar Erdélyt, mert nincs értelme, nem lehetséges, nonszensz. Olyan Erdélyt szeretnékk, ahol magyarok és románok közösen csinálnak egy kurva jó jövőt és aztán elmennek berúgni. Hasonló jókat kívánok a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és burgenlandi (ők megvannak még egyáltalán?) magyaroknak, innen, Budapestről.