Van itt nekünk ez a lángoktól ölelt kis országunk, amelynek lakosai évek óta nem képesek túltenni magukat az úgynevezett alternatív, ifjúsági szubkultúrákon meg az ezekkel járó speciális öltözködési szokásokon.
Az emo szóval jelölendő szubkultúra azonban olyan mértékben lépte át a lakossági ingerküszöböt, hogy - noha megjelenése óta már eltel egypár év - az 'emo' vált az egyik legközkedveltebb szitokszóvá, tetszőlegesen választható homofób előtaggal. Vö: "buzi emós", "mi vagy te, köcsög emós?!".
Kétrészes cikkem első felében az emo születését és pályafutását követem végig, az underground gyökerektől a mainstream sikerig. Itt elsősorban a zenére fogok koncentrálni, hiszen itt ez a fontosabb. A második poszt a magyarországi emo jelenséggel foglalkozik majd, ebben pedig a szubkultúra itthoni megjelenése és társadalmi fogadtatása lesz majd a középpontban.
első hullám
80-as évek, American hardcore. A hardcore forradalmi evolúciója pár év alatt lelassul, hirtelen túl sok lesz a primitív ember a színtéren és az egész mozgalom már leginkább csak arról szól, hogy valakik egy darabig zajolnak a színpadon, aztán az úri közönség verekszik.
Ebben a környezetben az innovatívabb arcok nekiálltak új utakat keresni, és ez lesz az emo. Az új műfaj jellemzői: Washington DC (hely), 1985 "revolution summer" (idő), Dischord Records (kiadó). A legelső zenekar hivatalosan a Rites of Spring, mert rájuk mondták először, hogy emocore, vagyis emotional (érzelmes) hardcore. A Rites of Spring nem igazán értette a dolgot, Guy Picciotto még manapság is mondogatja, hogy igazából rajtuk kívül még az emberek többségének vannak érzelmei.
Egyébként valószínűleg azért nevezték őket és a hasonszőrű zenekarokat érzelmesnek mert a zenéjük okosabb meg dallamosabb, mint a Cro-Mags zenekaré; a közönség nem verekszik folyton; a szövekek pedig nem kizárólag a meglehetősen mozgalmár-elitista hardcore közönség ideáljait ("unity", "straight edge") közvetítik. Tegyük hozzá, ez alapján a Cro-Magsen kívül minden zenekart emónak kéne neveznünk. Érzelmesnek ez a hozzállás kizárólag a hipermacsó hardcore arcok között számított, de hát istenem.
Maradjunk annyiban, hogy az első hullámos emo zenekaroknak közös zenei jegyeik meg kulturális hátterük van, oszt' ennyi. És azért voltak emók, mert keveset verekedtek.
második hullám
A 80-as évek végén többnyire csak haldokló punkközeli műfajok léteztek az Egyesült Államokban (tegyük hozzá: Amerikában a punk az a hardcoret jelenti 1981 után).
Az 'eredeti' színtér militaristává vált, befordult, ez a 'youth crew' korszak. Seattleben metállal meg Pixies-zel kombinálva a hardcoret, a grunge-on dolgoztak; közepes tehetséggel megáldott zenekarok a később metalcorenak nevezett valamit, valamivel több kvalitással rendelkező társaik pedig a leendő pop-punkot főzőcskézték boszorkánykonyhájukban a hardcore törmelékeiből. Utóbbiak közé tartozott a Jawbreaker, akik a többiektől (Bad Religion, NoFX stb) eltérően az első hullámos emo zenekarok örökségét is beépítették saját zenéjükbe. Ők a második hullám első komponense: a hangzás.
1991-ben a Nirvana és a seattlei grunge berobbant a mainstreambe és a többi punkközeli műfajt is rántotta magával. Ez a második összetevő: a népszerűség. A grunge-robbanás legnagyobb haszonélvezői ugyan a pop-punk és a 3rd wave ska/punk voltak, de az emo is profitált a dologból.
A harmadik komponenst a szintén seattlei Sunny Day Real Estate szövegei szolgáltatták: a személyességet. Tegyük hozzá, a Sunny Day Real Estatere és az egész seattlei zenei életre nagy befolyást gyakorló post-punk/indie/alternatív zene is bekerült a második hullámos emo hangzásba, ezért nevezik ezt a korszakot 'indie emo'-nak is.
A legtöbb neves zenekar az amerikai középnyugatról került ki, ilyen 'midwest emo' zenekarok például a The Promise Ring, a Jimmy Eat World vagy a The Get Up Kids.
A New York / New Jersey színtérről a Texas Is the Reasont érdemes megemlíteni, és a dallamos hardcoret játszó Lifetimet, akiknek a munkásságát a harmadik hullám számos zenekara fogja használni.
Le kell szögeznünk, hogy a második hullámos emo alapvetően még mindig egy indie (az independent jelentésmezővel), 'punk' műfaj volt, az ezzel járó összes etikai megkötéssel. A Jimmy Eat World volt talán a legelső nagykiadós emo zenekar,de ők se jutottak be a mainstreambe- egy darabig, legalábbis.
Az, hogy az emo ekkor még a nagy underground család teljes jogú tagja volt, az a Sick Of It All alábbi videójából is kitűnik, ahol a hácé arcok bemutatják, hogyan is mosholnak az igazi kemény gyerekek. A NYHC mosh-stílus számtalan variációja mellett két társszíntért lehet megfigyelni: a béna kaliforniai szkétpank arcot és a töketlen emókat. Hiába a nyilvánvaló kritika, a videó mégis arról tanúskodik, hogy ezt a három dolgot (a hardcoret, a kalipunkot és az emót) a kilencvenes években még bőven egy lapon emlegették.
harmadik hullám
A második hullámhoz hasonlóan itt is ugyanaz a három alkotóelem kellett az emo újradefiniálásához és mainstreambe jutásához. A hangzást a Jimmy Eat World hozta (mint nagykiadós zenekart, ők jutottak el a legtöbb hallgatóhoz), a szövegeket (ezúttal szirupos, romantikus ömlengéseket) a Dashboard Confessional, egy Chris Carrabba nevű csávó szólóprojektje, a népszerűséget pedig mind a kettő.
Saját értékelésem szerint harmadik hullámos emo az Alkaline Trio, a Hot Water Music, valamint a Lifetime örökségét előszeretettel használó Long island-i zenekarok: a The Movielife, a Brand New, a Taking Back Sunday és a Thursday.
MTV-emo
A zenei szaksajtó azonban itt már elkezdte iszonyatos mértékben szórni a frissiben megismert jelzőt, aminek elterjedését az is elősegítette, hogy a nagykiadók pillanatok alatt az összes alterrock-közeli zenekarukat emóvá sminkelték, tessék megnézni a Lostprophets késői vagy a The Killers korai klipjeit.
A legsikeresebb, emo brand alatt futó zenekarok, a My Chemical Romance, a Panic At The Disco és a Fall Out Boy igazából ócska pop-rock egyveleget játszanak és nem hoztak létre semmi olyan stílusjegyet, ami egy zenekart egyértelműen ebbe a skatulyába helyezne. Ennek köszönhetően ők is nyugodtan tiltakozhatnak az emo megjelölés ellen.
Tegyük hozzá, igazából szükség sincs rá. A harmadik hullámból induló zenekarok annyira széttartó zenei irányokat választottak, hogy azokat nem is szabadna egy jelzővel összefogni. A középszerre jellemző MTV-emo hangzást, aminek még ma is a legtöbb új követője akad (lásd pl. a Senses Fail bármelyik albumát) pedig inkább felejtsük el mihamarabb.
az emo, mint divat
Igazából kibaszottul ugyanolyan, mint bármelyik hasonló trend. Kábé ugyanúgy öltözködő tizenévesek, akik híres zenekarokat hallgatnak, aztán három év múlva ruhatárat cserélnek. Volt már egy pár ilyen.
A jellegzetessé vált frizura- és ruházati sémák (pl: szűk nadrág) a divatipar aktuális lépése voltak. Az emónak, mint divatjelenségnek egy lecsengő hulláma, a 'scene' már direkte a különböző modellek kinézetének egy az egyben lenyúlására ment rá.
A pengével vagdosós meg szuicid témákat az emóval asszociálni éppolyan hülyeség, mint bármilyen üzletvezérelt ifjúsági tömegkultúrát. Különben is, a 90-es évek cureos arcai éppúgy világfájdalomról hadováltak, mint ezek, mégse lett belőle semmi baj.
Az egész emo dili egyetlen öngyilkos kiscsajt tud felmutatni, Hannah Bondot, aki szerette a My Chemical Romancet és felakasztotta önmagát. Lássuk be, ez lófasz ahhoz a kissráchoz képest, aki a Dragon Ball őrület idején Songokunak hitte magát és kiugrott az ablakon.
hangminta
közvetlenül nem linkelek letölthető anyagokat, de a linkelt oldalakon az ügyes szemlélődő meg fogja találni a 'DOWNLOAD' linket.
első hullám
második hullám
harmadik hullám
